Jegyezz meg
[ Elfelejtett jelszó ]
 
Árfolyamok
1 CHF 248,8 HUF
1 EUR 298,9 HUF
1 USD 235,54 HUF
    Biztosítási szótár
    Kalkulátor



Kedves Munkatársak!

Tegnapi nap folyamán tévesen két e-mailt is kapott minden regisztrált munkatársunk, akik adtak meg e-mail címet.
Fontos, hogy a legutolsó e-mailben szereplő jelszóval próbálkozzatok belépni, annak működnie kell.

A jelszót természetesen meg tudjátok változtatni, akinek volt régi megváltoztatott jelszava, azt vissza tudja állítani, amint belépett az újonnan kapott jelszavával.

Még dolgozunk a problémán, amint pontos információkat kapunk a jelszavakkal kapcsolatban, jelezzük.

A februári elszámolásokat a jelszóproblémákra való tekintettel nemcsak elektronikusan fogjátok megkapni, hanem postázni is fogjuk.

Megértéseteket köszönjük!

Üdvözlettel:

MIC csapata

2012.03.02.


 

Kedves Munkatársak!

Mai napon a Fiumei úti temetőben végső búcsút vettünk szeretett MIC-s munkatársunktól, Gerő Renétől.
A temetésen rengetegen tiszteletüket tették, köztük Günter Forstner ügyvezető igazgató úr, Vereckei Zoltán hálózat igazgató úr, Dr. Hochmann András vezérigazgató úr és Vass Sándor vezérigazgató-helyettes úr a Grawe képviseletében, és még számos munkatárs, akik hosszú éveken át dolgoztak együtt Renével, tisztelték s barátként szerették Őt.

Kovács Győző Igazgató úr csodás és megható beszédet mondott, mely hűen tükrözi, milyen jó kapcsolat is fűzte az osztrák származású Renét az MIC-s kollégákhoz.

René idén március 8-án töltötte volna be a 83. életévét.

Emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjék békében!

2012.02.13.


 

Az Aegon tájékoztatója:

Jövőre sem érkezik nyugdíjjárulék a magánkasszákba

Tájékoztatjuk tisztelt Pénztártagjainkat, hogy a kormány 2011. december 15-én bejelentett döntése szerint a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradó pénztártagok a munkavállalói nyugdíjjárulékot az állami nyugdíjkasszába fizetik meg 2012 januárjától és a következő években is.

Mint emlékezetes, 2010 őszén döntött a kormány, hogy 14 hónapra felfüggeszti a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. Most arról döntött, hogy ez fennmarad jövő év januárjától is: a 10%-os munkavállalói járulékot kötelezően az állami kasszába kell fizetni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egyeztetéseket ígért arra vonatkozóan, hogy a kormány újra megnyitja-e a lehetőséget a pénztártagoknak a visszalépésre. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk pénztártagjainkat honlapunkon és e-mailben.

2011. december 16.

 

Rendkívüli információk az Aegontól!

Tisztelt Partnereink!

Az alábbiakban tájékoztatásul küldjük pénztárhoz visszaérkező reálhozam és/vagy tagdíjkiegészítés összegek ismételt kifizetésével kapcsolatos rendkívüli információkat.

1.      Visszaérkező reálhozamok ismételt kifizetése az ügyfél nyilatkozata alapján

 A 2011. szeptember 19-i kormányrendelet-módosítás alapján a postától kézbesíthetetlenség (rossz név, cím, vagy át nem vétel miatt) vagy a banktól rossz bankszámlaszám miatt a pénztárhoz visszaérkező összegeket újra elutaljuk, amennyiben a volt tag erről 2011. november 30-ig írásbeli nyilatkozatot tesz

 

  • személyesen az AEGON Nyugdíjpénztár hivatalos ügyfélszolgálati irodáiban, vagy

  • a feladás időpontjának igazolására alkalmas módon postai úton.

 

Kérjük, hogy a nyilatkozatban adják meg a beazonosításához szükséges adatokat (név, szerződésszám, taj szám, stb.) és azt a lakcímet vagy bankszámlaszámot, ahova az ismételt kifizetést pénztárunk teljesítheti. Postacímünk: AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Zrt. 1399 Budapest, Pf. 717.

Amennyiben a volt tag 2011. november 30-ig nem kéri a visszalépő tagi kifizetés összegének átutalását, kiutalását, akkor az át nem vett és a magánnyugdíjpénztárhoz visszaérkezett összeget a magánnyugdíjpénztár - a volt tagnak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számláján történő jóváírás érdekében - a Nyugdíjbiztosítási Alapnak legkésőbb 2011. december 20-ig utalja át.

A tájékoztatást megtaláljátok honlapunkon az alábbi linkre kattintva >>

http://www.aegonnyugdij.hu/realhozam_szept.html 

 2.      Információkérés a reálhozammal kapcsolatban 

 Amennyiben a volt tag a reálhozamára kíváncsi, kérjük, tereljétek a honlapra, ahol ezt egyszerűen lekérdezheti a reálhozam kalkulátorban: https://www.online.aegon.hu/AEgonPWEB/free/maganEgyenleg.jsp

2011.09.26.

 


 

 

Az Aegon tájékoztatása a reálhozammal kapcsolatban:

Tisztelt Partnereink!

Az alábbiakban tájékoztatásul küldjük Nyugdíjpénztárunk friss információit a reálhozam kifizetéssel kapcsolatban.

 1.      Ügyféltájékoztató a honlapon

 Felkerült honlapunkra a legfrissebb ügyféltájékoztató a reálhozam számításáról és kifizetéséről.

 A tájékoztató az alábbi közvetlen linken érhető el:

http://www.aegonnyugdij.hu/realhozam.html

 Az anyagban sok hasznos információ található, melyek a tanácsadóknak is segítséget nyújtanak az ügyfélkérdések megválaszolásában.

2.      Reálhozam kifizetések

 A pénztárhoz a postától kézbesíthetetlenség (rossz név, cím vagy át nem vétel miatt), vagy a banktól rossz bankszámlaszám miatt visszaérkező összegekkel kapcsolatban:

 A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnapi szóbeli tájékoztatása alapján, mely nem egyezik a korábbi PSZÁF tájékozatóval,  jelenleg még nem tisztázott, hogy a pénztárak indíthatnak-e, és ha igen milyen esetekben ismételt utalást, amennyiben a pénztárakhoz a postától kézbesíthetetlenség (nem megfelelő név, cím adat, vagy át nem vétel miatt), vagy a banktól nem megfelelő bankszámlaszám miatt visszaérkezik a reálhozam/tagdíjkiegészítés összege.

 Kérjük ezért, hogy ismételt tájékoztatásig ne kommunikáljátok/tegyetek ígéretet a volt tagok felé a tagi kifizetek újraindításáról!

 Amennyiben a pénztártag 2011.03.01-et követően elhunyt, úgy a reálhozam a hagyatékának a része, így erre az örökösei igényt tarthatnak (abban az esetben is az örökösök a jogosultak, ha a tag megjelölt kedvezményezettet a magánpénztári számlára). Ha a pénztártag 2011.03.01-et megelőzően hunyt el, akkor a kedvezményezettek, ennek hiányában az örökösök a jogosultak.

 3.      Információkérés a reálhozammal kapcsolatban   

 Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a jelentős hívásmennyiség miatt ügyfélszolgáltunk nagyon leterhelt, ezért célszerű, ha az ügyfelek 16 óra után hívják a kollégákat. Az ügyfélszolgálat hétfőtől-péntekig 08-18:00 óráig, csütörtökönként 08-20:00 óráig fogadja a hívásokat.

 Amennyiben a volt tag a reálhozamára kíváncsi kérjük, tereljétek a honlapra, ahol ezt egyszerűen lekérdezheti a reálhozam kalkulátorban: https://www.online.aegon.hu/AEgonPWEB/free/maganEgyenleg.jsp

2011.08.25.



 

Évente félmillió hiányzik a tisztes nyugdíjhoz

2011. június 1., szerda 14:15

Az átlagjövedelem 70%-ára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez. A megfelelő és a tényleges nyugdíj közötti különbözetet saját erőből kell megteremteni. Az éves átlagos nyugdíjhiány hazánkban több, mint félmillió forint.

A nyugdíjba vonulást megelőző átlagjövedelem 70%-nak megfelelő havi bevételre lenne szüksége minden nyugdíjba vonuló állampolgárnak az OECD által nemrégiben elfogadott irányelv szerint. Ez az a nagyságrend, amiből a gyerekek felnevelése, és a hitelek törlesztése után még tisztességes módon meg lehet élni. Az EU az ezen irányelv alapján számított összeget tekinti megfelelő nyugdíjnak ám ezt a nagyságrendet az állami nyugdíjrendszer önmagában nem képes biztosítani. Az eltérést a megfelelő nyugdíj és a tényleges nyugdíj között – vagyis a nyugdíjhiányt - éppen ezért más forrásból kell fedezni.

A 2011 és 2051 között nyugdíjba vonulók számára az így kalkulált szükséges anyagiak és a jelenleg számukra várható nyugdíjösszegek közötti különbözet hazánkban éves szinten átlagosan 532 ezer forint. tesz ki az Aviva által elvégzett felmérés szerint.

Magyarországon a lakosság csaknem háromnegyede véli úgy, hogy nyugdíja nem lesz elég megszokott életszínvonalának fenntartásához, ám az Aviva által végzett kutatás szerint még mindig kevesebb, mint negyede kezdett el nyugdíj célra félretenni – hangsúlyozta Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója.

Ahelyett, hogy aktív korukban rendszeresen félretennének, a lakosság többsége arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozhat (74%), nyugdíját külön munkával egészítheti majd ki (64%), illetve ingatlanvagyonából fedezheti a különbözetet (43%). Magyarországon az öngondoskodás szempontjából leginkább érintett korosztály, a 25-34 évesek 65%-a elutasítja a havi rendszeres nyugdíj célú megtakarítást, és a 35 és 54 év közöttieknek is mindössze 30%-a él ezzel a lehetőséggel.

Akik a magánnyugdíjpénztári nyugdíjelőtakarékosságot választották, azok számára nagy változás történt 2010-ben: el kellett dönteniük, hogy kitartanak elhatározásuk mellett, vagy az állami ellátási rendszert választják. Bár az eredeti tagság mindössze 3%-a maradt a magánnyugdíjpénztárban, ám az ő megtakarításaik a teljes nyugdíjpénztári vagyon több mint 10%-át teszi ki. Jellemzően azok maradtak tagok, akik itt magasabb összegű megtakarítással rendelkeztek, alkalmazottként magas a jövedelmük, vagy elérték a 20 év szolgálati időt. Ők lemondtak az állami nyugdíjról, vagyis hiányuk keletkezik. Az állami rendszert választók számára viszont megszűnt a magánnyugdíj pénztár, azaz számukra egy megtakarítási pillér kiesik.

„A piaci szereplőknek megoldási lehetőséget kell felajánlaniuk a kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítási megoldásokat keresők számára, illetve fel kell vállalniuk azon széles rétegek irányába a tudásmegosztást, akik még nem érzik ennek hiányát.” – fejtette ki Bartók János.

A válság kitörése óta eltelt időszakban a lakosság számára kiemelkedően fontossá vált megtakarításainak biztonsága, értékállósága, valamint a befektetési termékek átláthatósága. Az Aviva felmérése szerint hasonlóan fontos kritérium, hogy a nyugdíjkiegészítés rendszeres, akár havi kisebb összegű megtakarítással is elindítható, és örökölhető legyen.

„Az Aviva Életbiztosító immár öt éve vizsgálja európai kutatás keretében a lakosság megtakarítási attitűdjét, és úttörő kezdeményezés keretében jelentetett meg 2010-ben egy olyan tanulmányt, amely feltárja az európai országokban a lakosság nyugdíjhiányát. Ezekre a tapasztalatokra építve, valamint a hazai lakossági igényeket és megtakarítási lehetőségeket figyelembe véve készült az Aviva Privát Nyugdíj megoldása. Hiszünk abban, hogy a kellő időben elkezdett, rendszeres megtakarítással az időskor anyagi biztonsága megteremthető” – tette hozzá Zolnay Judit, az Aviva Életbiztosító vezérigazgató helyettese.

A lakosság az elmúlt 3 évben megtapasztalhatta, hogy váratlan körülmények es anyagi nehézségek barmikor bekövetkezhetnek, éppen ezért visszafogta fogyasztását és a hiteltörlesztés mellett érezhetően növelte megtakarításait. Az állam és a piaci szereplők együttes feladata, hogy tájékoztatással, adókedvezménnyel és átlátható termékekkel ösztönözzék a hosszú távú megtakarításokat – hangsúlyozta Zolnay Judit.


 

Éhen halunk majd a nyugdíjból

2011. május 30., hétfő 16:52

A Generali Biztosító által végzett vizsgálat szerint a megkérdezettek 62 százaléka gondolta úgy, hogy a nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre, és csak 5 százalékuk vélte azt, hogy megfelelően tud megélni a nyugdíjából.

A vizsgálat eredményeit ismertetve Paál Zoltán, a biztosító ügyvezető igazgatója elmondta: a jelenleg is nyugdíjra takarékoskodók 60 százaléka 5-10 ezer forintot tud félretenni, egynegyedük 10-20 ezer forintot takarít meg, és csak a maradék 16 százalék tud havi 20 ezer forint felett gyűjteni erre a célra.

Ahhoz, hogy a nyugdíj havi 50 ezer forinttal egészüljön ki, a nyugdíjba vonuláskor 10 millió forint megtakarítással kell rendelkezni, aki 20 éven át havi 10 ezer forintot takarít meg, körülbelül ennek a negyedét tudja összegyűjteni - tette hozzá az ügyvezető igazgató.


Nem túl szép kilátások

Az Eurostat előrejelzése szerint Magyarország lakossága 2050-re 9 millióra apad. Az EU-ban a 65 éven felüliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest 2050-re a jelenlegi 18,2 százalékról 30 százalékra nő. Ugyan ez az arány Magyarországon 24, illetve 51 százalék. Ez azt jelenti, hogy 2050-ben két aktív személy tart el egy nyugdíjast.

Az arányokat tovább rontja, hogy az aktív korúaknak csak egy része dolgozik. Az  aktivitási ráta Magyarországon 55,4 százalék, az uniós átlag 64,6 százalék, de Hollandiában eléri a 77 százalékot. Magyarországon jelenleg 1,3 aktív dolgozó tart el egy nyugdíjast. Miután minden harmadik adózó minimálbér után fizet járulékot, 2,5 millió elégséges járulékfizetőnek kell eltartania 3 millió nyugdíjast.

Az állam a helyzetre a nyugdíjkorhatár felemelésével, a járulék emelésével, kevesebb nyugdíjjal, illetve a születések számának ösztönzésével válaszolhat. Az egyén pedig az aktív kor kitolásával - tovább dolgozással - és előtakarékossággal reagálhat.

A Generali által megkérdezettek 53 százaléka gondolkodott el azon, hogy miből fog megélni nyugdíjas korában. E csoport 30 százaléka rak félre pénzt úgy, hogy annak nincs hozama, 28 százaléka köt életbiztosítást, és ugyan csak 28 százaléka lépett be önkéntes nyugdíjpénztárba.


A magyarok 43 százalékának semmilyen megtakarítása nincs - olvasható az index.hu-n

A 35-49 éves korcsoportba tartozó magyar lakosság növekvő hányadát foglalkoztatja, miből, hogyan él majd idős korában. A megkérdezettek alig 12 százaléka állítja, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés, míg minden negyedik érintett gyakran, minden ötödik nagyon gyakran foglalkozik ezzel a problémával – derül ki a BellResearch-nek az Aegon Magyarország megrendelésére végzett felméréséből.

A megkérdezettek 70 százaléka a betegségek kialakulásától fél, kétharmaduk viszont a várható anyagi nehézségek kapcsán fogalmaz meg komoly aggodalmakat. Ennek ellenére a nyugdíj-előtakarékosság terén a magyarok nem állnak jól. A felmérés eredménye szerint a kutatásban érintett korcsoport kétötöde egyáltalán nem rendelkezik a kötelezőn felül időskori megtakarítással.

A nyugdíjas évekre szóló megtakarítások közül az önkéntes nyugdíjpénztári befektetések a legnépszerűbbek – ilyenekkel a válaszadók harmada rendelkezik -, azokat pedig a befektetéssel kombinált életbiztosítások követik a rangsorban, amelyekről a válaszadók 27 százaléka tett említést. A nem túl régen elérhető nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) már 6 százalékos részt hasított ki magának, míg ennél valamivel még kisebb a részvénybe és más értékpapírokba fektetők aránya.

Az időskori megtakarítással nem rendelkezők – nem meglepő módon – legtöbbször anyagi okokkal indokolják, hogy nem spórolnak: bő háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy nem tud félretenni erre a célra. Érdekes ugyanakkor, hogy a válaszadók viszonylag jelentős része – 14, illetve 12 százaléka – jelölte meg indokként a pénzügyi szolgáltatókkal, illetve a politikai környezettel szembeni bizalmatlanságot. A gazdasági környezettel szembeni aggodalmakat is figyelembe véve már több mint 40 százalék azok aránya, akik az előtakarékosságtól a bizalmatlanság miatt zárkóznak el.

Figyelemre méltó, hogy az általános célú megtakarítás még az időskorinál is ritkább, hiszen a magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezért csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hiányát hozza fel indokként.

A felmérés adatai szerint a 35-49 célcsoport kétötöde lenne nyitott időskori előtakarékosságra, ami a teljes magyar lakosságra vetítve csaknem egymillió embert jelent.

Az előtakarékosságra nyitott válaszadók legnagyobb része - 71 százaléka - havi rendszeres juttatást igényelne megtakarításaiért cserébe, magasabb szintű egészségügyi ellátásra 13, színvonalasabb idősotthoni ellátásra pedig 12 százalékuknak lenne igénye. Tanácsadásra 32 százalékuk lenne nyitott, ám közülük is csak minden harmadik lenne hajlandó fizetni ezért.

2011.03.28



Belügyminisztériumi közlemény!

Dr. Százdi Balázs
minőségirányítási megbízott Nemzeti Közlekedési Hatóság Minőségügyi Osztály
Cím: 1141 Budapest, Komócsy u. 17-19. Telephely: 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 19/A.
Levélcím: 1389 Budapest 62. pf. 102  Tel: +36 (76) 512-406 Mobil: +36 (70) 455-7597 Fax: +36 (76) 512-417

Valamennyi mobiltelefon felhasználó figyelmébe

Ön üzenetet kap a telefonjára, melyben arra kérik, hívja vissza a 06 07 74 52 41-es számot.

Kérjük, semmi esetre se hívja fel a megadott számot, ellenkező esetben ugyanis telefonszámlája rendkívüli mértékben meg fog emelkedni!

A Szervezett Bűnözés Ellenes Központi Hivatal által kiadott jelen közleményt kérjük a lehető legszélesebb körben terjeszteni!

Az utóbbi időkben szélhámosok kifejlesztettek egy rendszert, mellyel képessé váltak a mobiltelefonok csalással történő használatára. Először a felhasználót felhívják a mobilján és úgy mutatkoznak be, mintha a szolgáltatójától, az Orange-tól, az SFR-től vagy a Bouygues-tól hívnák. Majd mobiltelefonja megfelelő működésének ellenőrzésére hivatkozva arra kérik, hogy tárcsázza a 09# -es kódot.

KÉRJÜK, SEMMIKÉPP NE TÁRCSÁZZA A MEGADOTT SZÁMOT, A VONALAT AZONNAL SZAKÍTSA MEG!

A szélhámosok megfelelő eszközökkel rendelkeznek hozzá, hogy a fenti kód beütését követően olvasni tudják a SIM kártyát.

Ezt követően már csak egy új kártyát kell létrehozniuk.

A fentebb leírt módszert széles körben alkalmazzák, ezért fontos, hogy a hirdetményt mihamarabb továbbküldje a környezetében élő lehető legtöbb embernek, magánszemélyeknek, vállalatoknak és így tovább.

Amennyiben kijelzőjén beérkező híváskor az "A C E" betűk jelennek meg, kérjük, ne vegye fel, a hívást utasítsa el! Ez egy olyan vírus, amely tönkreteszi a SIM kártyát és megrongálja a mobiltelefont. Ezt az információt a Motorola, a Sagem és a Nokia is megerősítették.


Tisztelt Partnerünk!

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos miniszterelnöki bejelentés (magánpénztári járulék-befizetések visszatartása, TB-be történő visszalépés megnyitása) nagy mértékben megnehezíti a magánnyugdíjpénztárak működését. Mindez mindannyiunkat váratlanul ért, és sajnos egyelőre semmiféle egyéb információval nem rendelkezünk a további kormányzati elképzeléseket illetően.

Kérjük, hogy a bizonytalan helyzet pontos tisztázásáig - várhatóan a jövő hét végéig - lehetőség szerint függesszék fel, szüneteltessék a tagszervezési munkát.

Pénztárunk törekszik arra, hogy minimalizálja a bizonytalanság miatt keletkező károkat, az Önökét is! Ennek érdekében keressük a lehetőségeket, hogy az Önök és munkatársaik munkája folytatható legyen, üzleti kapcsolatunk az Allianz Csoporton belül megmaradjon.

Kérjük szíves türelmét és megértését ezzel kapcsolatban!
Amint több információval rendelkezünk a jövőt illetően, haladéktalanul tájékoztatni fogjuk.

Természetesen mindez az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári szerződéseket nem érinti, ezekben a pénztári ágakban a tagszervezés változatlanul, és teljes támogatás mellett működik.

Pénztárunk mindenkor, így jelen helyzetben is, a pénztártagok érdekeit tiszteletben tartva működik és mindent megtesz annak érdekében, hogy a tagokat semmiféle sérelem és kár ne érje.

Üdvözlettel,

Günter Forstner
ügyvezető igazgató


Kedves Munkatársak!

Szeretnénk mindenkinek felhívni kedves figyelmét, hogy Szkurka Ági kolleganőm továbbra is nagy szeretettel várja viszont a T-mobilos flotta telefonszámokat.

Aki még nem küldte vissza kérjük, tegye ezt meg!

Köszönettel:

MIC iroda


Tisztelt Együttműködő Partnerünk!

Alulírott, a GRAWE Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója ezúton értesítem Önt azon tényről, hogy a GAW119A termék közvetítésre vonatkozó lehetőséget 2010. 09. 10. napjával m e gs z ű n t e t e m .

Így tehát, a terméke közvetítésének határideje a megállapodásunk alapján ezen időponttal lejár, így a csak azon ajánlatot áll módunkban befogadni és a megállapodásban foglaltak szerint elszámolni, mely vonatkozásában a  biztosítási díj ezen időpontig igazoltan befizetésre és az ajánlat az alap megállapodásunkban rögzített módon eljuttatásra kerül társaságunkhoz.

Kérjük szíveskedjen  ezen tényről a munkatársaikat haladéktalanul értesíteni!

 

 

Tisztelt Partnerünk,

Mint arról már korábban tájékoztattuk Önöket, a Premium Magánnyugdíjpénztár 2010. július 1-jével egyesült az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral.

Ennek következtében ez a termék már nem értékesíthető. A korábban kiadott, és fel nem használt Premium Magánnyugdíjpénztári belépési / átlépési nyomtatványokat, szórólapokat, és egyéb kapcsolódó dokumentumokat a Pénztár visszavételezi.

Kérjük Önöket, hogy ezen dokumentumokat juttassák vissza a Nyugdíjpénztárba (AXA Csoport Magyarország, 1138 Budapest, Váci út 135-139.) legkésőbb 2010. augusztus 30-áig.

Együttműködésüket köszönjük!

Üdvözlettel:

AXA Csoport Magyarország

2010. június 10.  

EUB

EUB

 

 

Kedves Partnerünk!

Ezúton szeretném felhívni figyelmüket, hogy az EUB 2010. június 30-ai
hatállyal visszavonja a jelenleg forgalomban lévő összes kézi
utasbiztosítási kötvényét.

Kérem, hogy ezt szem előtt tartva, legkésőbb 2010. július 1-re juttassák
vissza irodánkhoz az Önöknél lévő összes, szigorú sorszámmal ellátott
utasbiztosítási kötvényt. A kötvényekhez kérem, hogy mellékeljék kitöltve a
csatolt nyilatkozatot is.

Újabb kézi kötvényeket nem tudunk rendelkezésükre bocsátani, ezért 2010.
július 1-től minden termékünket kizárólag online rendszerünkben tudják
megkötni.

Bármilyen kérdés/kérés megválaszolásában állunk szíves rendelkezésükre!

Keresés